Nick élete édesanyja szavaival3:

(Könyvrészlet)

FLORIDA MÁSODSZORRA MÁR SOKKAL KEDVESEBB VOLT 
 
Bob és én Nicket és BJ-t - így hívtuk Bobbie Jean-t – New Yorkban neveltük, de nem voltunk itt boldogok. Vissza akartunk menni Floridába, ahol a tengerpart kagylókkal van borítva és beletúrni a lábunkat a forró homokba. Hogyan jutottunk végül megint Floridába? 
 
Az egyik bentlakónk, Helen, akihez különösen közel álltunk, eléggé gyengélkedett. Segítségre volt szüksége ahhoz, hogy ki- és beszálljon az ágyból. A mi engedélyünk azt nem engedélyezte nekünk, hogy ilyen fajta betegeket ápoljunk. Helennek el kellett hagynia bennünket, egy nővér otthonba kellett mennie. Nicknek nagyon hiányzott, úgy érezte, mintha a nagymamáját vesztette volna el. Helen legalább annyira szerette Floridát, mint mi. Amikor fiatal volt sokszor vakációzott ott. Mindige eszembe jutott ez, ahányszor a műanyag narancsfát arrébb toltam, hogy letakarítsam. Gyakran mutogatta nekem az értékes képeslap gyűjteményét a gyönyörű floridai helyekről. Nick is mindig vele nézegette ezeket a képeket. 
 
Helen elköltözése és Florida iránt érzett vonzalmunk miatt, úgy döntöttem, hogy a legjobb megoldás mindannyiunknak az, ha veszünk egy nyugdíjas otthont Floridában. Miért ne? 
 
Tampát választottuk, ami a Mexikói öbölben fekszik. Felhívtam néhány helyi ingatlanügynököt. Igazából egy nagycsomó alkalmas hely volt. Bob repülőre ült és Tampába utazott, hogy megnézze a helyeket. És hamarosan Nick új címe a Garden Villa lett, egy otthon időseknek. 
 
Amikor először megláttam a házat megdöbbentem egy kicsit. Egy csendes utcában volt, amit fák borítottak mindenhol. Egy tornácot még lehetett volna elé építeni. Jó áron kaptuk meg, mert nagyon sok munka volt vele. Egyből kitaláltuk, hogy átalakítjuk a házat, ami még egy kicsike melegséget vagy vonzerőt sem árasztott magából, egy igazi otthonná kellett varázsolnunk. Rögtön az én kis szőke energiabombáimra és egy ezermester férjre. 
 
Amikor az átalakítást és a festést befejeztük egy rengeteg képet tettem ki a falakra és a szobákba friss virágokat vittem. Még egy kis díszítéssel egy igazi otthonná alakítottuk a házat, érezhető családi légkörrel. 
 
Amit mondanak a női érintés erejéről az mind igaz. Nick és BJ az elkövetkezendő éveket boldogan, játszva töltötték az ő kis magán esőerdőjükbe. 
 
Néhány év múlva, kiegészülve az új lányunkkal Leslievel, kinőttük a Garden Villát. Egy párnak adtuk ki a nyugdíjas otthon, míg mi, Nick és a lányaink az utca túloldalán lévő kedves kis házba költöztünk. Nicket és a húgait mindennap magunkkal vittük a munkába, egészen addig a napig, amíg elég nagyok nem lettek ahhoz, hogy iskolába járjanak. 
 
A fehér műmárvány ház egy tipikus floridai otthon volt. Egy hatalmas gyep volt a ház előtt, tropikus bozóttal szegélyezve. A nagy cement kocsifelhajtó nagyszerű hely volt Nicknek és a húgainak, hogy ott biciklizzenek vagy játszanak. 
 
216 volt a háznak a száma, ahol Nick gyermek sztárrá cseperedett. Ez volt az a ház, ahol – amikor Nicket lefekvéskor betakartam – először suttogta a fülembe az álmait villanyoltás előtt. 
 
Amikor itt éltünk, a nyugdíjas otthonnal és a mi bővebb családunkkal szemben, Nick és én csak sikerről álmodoztunk és nem egy nagyobb otthonról, ami talán azzal együtt jött volna. 
 
Amikor Nick 15 éves volt, aláírta a lemezszerződését, elhatároztuk, hogy elköltözünk. 
 
Ma Nick és én a családunk többi tagjával boldogan élünk egy csodálatos házban, egy olyanban, amit az álmainkban elképzeltünk. Nick nem tölt itthon annyi időt, amennyit szeretne. Elindult a Backstreet Boys-al, hogy bejárják a világot. 
 
A Carterok eddigi birtokai elhelyezkedésének jellemző helyeihez tartozik mellékesen a tenger is és igen, még egy hely a semmi alatt, ahol csak az ég a mennyezet. A szellő ki és befújdogált már az én cseperedő szupersztárom számos eddigi hálószobájának ablakán. A költő a fiamban koros, de az érzései az otthona iránt kortalan. 
 
Nem számít, hogy Nick hol akasztja fel a baseball sapkáját, a szíve mindig az otthonáért fog sóvárogni. Egy világutazó, igen, és egy otthonülő is egyben. 
 
A rock sztárok Amerika védjegyei. Nick és AJ, Madonna és Mariah, a hírességek, akik cd-k millióit adják el a mi modern-kori királyaink és királynőink. Ez annak megfelelő, amikor a hercegek és hercegnők ülnek a trónjaikon, a legfinomabb anyagokból készült ruhákban. Amikor Nick itthon van Tampában ez neki általában mezítláb, fürdőruhában történő mászkálást jelenti, de ez nyilván nem nyilvánossághoz illő öltözék. Donatella Versace öltöztette fel a legutóbbi fellépésükön, az MTV Video Music Awards-on. 
 
Egy védjegynek lenni sok kihasználható dolgot is biztosít Nicknek. A Versace ruhákhoz, magas színvonalú hotel lakosztályokhoz, hosszú limuzinokhoz azonban még hosszú, alázatos út vezetett. Nick nagyapja, az én édesapám, Douglas Spaulding azt mondta, hogy Nicknek mindene megvan, de a kezdet nehéz. 
 
Nick nagypapája nyomozott a családfánk után. Nick Carter származása csaknem kétezer évvel ezelőttre volt visszavezethető. Nick részben skót, angol, ír, walesi, francia, holland és német. Ezért van az, hogy Nick olyan sok dolgot említ, amikor a származásáról kérdezik. 
 
Spaulding nagypapa érdekelt volt - a megszállott talán jobb kifejezés – a genealógiában mielőtt nyugdíjba vonult. Amit kiderített az lenyűgöző és megmagyarázta Nick tehetségét és törekvését. 
 
Nick leszármazása minden, csak nem hétköznapi. Egyenesen királyi, illusztris és szórakoztató egyszerre. Hogy honnan ered Nick jó kinézete? És hogy a zenei tehetség az őseinél is megmutatkozott e? És mi van a szórakoztatóipar-béli törekvéseivel? Hogy Nick volt e az első a családjában, aki feltűnt a függöny előtt és tapsot kapott, vagy a legutolsó szórakoztatóipar-béli ? 
 
 
 
A rock sztár és a rejtély 
 
Hogy honnan kapta Nick a tehetségét a művészetekhez, a tánchoz, a színészkedéshez, és a feltűnést keltő, elragadó pózoláshoz? A választ megkapjuk, ha megmásszuk Nick Carer családfáját. Találkozni fogunk nagymamákkal, nagypapákkal, nagybácsikkal és nagynénikkel, és régebbi ősökkel, kreatív adottságokkal, szokatlan történetekkel és, igen, még történelmi jelentőségű eseményekkel is. Nos, talán nem mind olyan nagyon jelentős, de akkor is szórakoztató történetek. 
 
Itt a rejtély. Mit kapsz, ha keresztezel egy szépségverseny győztest, egy orgona virtuózt, egy Shakespeare fanatistát, egy portré művészt, egy klasszikus zongoristát és két disco vállalkozót és zeneimádót? Nick Cartert! 
 
Kezdjük a szépséggel. Nick csinos kis arca nem csupán mázli. Nick dédanyja, Teresa Spaulding, az eslő díjját egy szépségversenyen, 1931-ben nyerte meg. Talán nem Miss America verseny volt Atlantic Citybe, de Teresa göndör haja, arányos teste, és ragyogó mosolya, vetélytársa volt a legszebb szépségeknek az ő idejében. Azon a délutánon, amikor a verseny az öreg Rex Színházban, Coryban, Pennsylvania államban volt, Teresa végiglibegett a zsűri előtt fürdőruhában, lenyűgözött mindenkit és koronával a fején sétált ki a Rexből. Az 1931-es Miss Cory egy évvel később szerényen így nyilatkozott: „Szerencsés csillagzat alatt születtem”. Nyilvánvalóan zavarba jött, amikor az emberek kommentárt fűztek hozzá és dicsérték testi adottságait. 
 
„Lehet, hogy azt énekli, hogy ’Szexi vagyok,e?’ – amit sikítozó lányok erősítenek meg, hogy igen – de a valódi életben nem kapnád el Nicket, amint a tükör előtt tollászkodik vagy amint azon gondolkodik, hogy nézhetne úgy ki, mint egy filmsztár.” 
 
Nick a szerencsés csillagzatánál többet örökölt tőle. Ő is legalább annyira zavarba jön és elpirul, ha valaki nyíltan megmondja neki, milyen nagyszerűnek tartja. Fellépésekkor Nick mindig tollászkodik a „Te olyan hiú vagy” Mick Jagger tradíciókat követve. Sok embert, mint például Regis Philbin-t bosszantja, ha Leonardo DiCaprio-hoz hasonlítják. Nick ezekre a hasonlítgatásokra csak megvonja a vállát. 
 
Itt egy újabb bizonyíték, hogy a szépség a Carterek génjeiben van. Nick húga, BJ, megismételte dédanyja Teresa sikerét, ő is végigsétált a kifutón, fején a Miss Tampa koronával. De a Carter családban a külső szépség nem sokat számít. Egy szép lánynak szép lélekkel, gyengédséggel és együtt érző szívvel kell rendelkeznie. Ez az ami számít a belsőben. Hétköznapiasan hangzik, tudom. Amikor arról hallod beszélni Nicket, hogy mi tetszik neki egy lányban, a válasza mindig magába foglalja azt is, hogy az igazi szépség a bőr alatt rejtőzik. Természetesen Nick vonzónak találja a csinos lányokat. Mi mást várhatnánk egy tinédzsertől? És mégis, a vonzó külső nem elég, ha a jóság hiányzik. Miss Cory 1931 néhány évvel ezelőtt ünnepelte nyolcvanadik születésnapját és amikor az egész családja összegyűlt ünnepelni, olyan szépségről beszélgettünk, ami 
 
nem halványodik el. A szépség Nick génjeiben van. 
 
Nick nagymamája, az én édesanyám, Helen Jean Neal óvodában tanított. Mindenki az ő ragyogó eszéről beszélt, de amit az emberek igazán csodáltak benne, az valami más volt. Az ő legnagyobb ajándéka a zene volt. Csodálatosan játszott klasszikus zongorán, ideértve Bach, Beethoven, Brahms és az összes nagyszerű zeneszerző műveit. Helen egy csodagyerek volt. A gyermekkorom tele volt a klasszikus zene hangjaival, amit rendkívüli módon élveztem. De ugyanúgy lelkesedtem a pop, jazz, és rhythm and blues zenéért is. Helennek kétségkívül elég tehetséges volt, de sose választotta foglalkozásának a zenét. Az összes szellemi és alkotó tehetsége közül a művészet volt a kedvence. A főiskolán művészet szakos volt. Valahányszor csak meglátom, hogy ceruzával rajzolgat, vagy amikor komolyan dolgozik a színekkel, a rajzfilm szereplőin és szuperhősein, az édesanyámra gondolok, ahogy rajzol vagy fest vagy magamra, hogy én is ugyanezt csináltam. Éppen egy gyermekkönyv elkészítésén dolgozok, én írom hozzá a szöveget és én csinálom az illusztrációt is. 
 
Nick dédapja, Robert Neal, orgonán tanult játszani. Magától tanult, Robert egy hatalmas orgonán játszott a pittsburgh-i presbiteriánus templomba, és az ottani kórust is ő vezényelte évekig. Nagyon erős ember volt – és szüksége is volt rá, mert nagyon sokat játszott az orgonán, lábbal annyit, mint a kezével. A lábpedálokat erősen és állandóan kell nyomni, ahhoz, hogy igazán szépen szóljon a hangszer. Ehhez erő és állóképesség kell. Érthetetlen, hogy az izmai és a teherbíró-képessége, hogy tudott ennyire kifejlődni. Mert egy betegség, fiatalabb korában, keményen és tartósan roncsolta a lábában a vénáikat, minden nap gyógyszereket kellett szednie és kötözni a lábát. Most viszont könnyedén birkózik meg a lábpedállal. És még számos akadályt kellett leküzdenie. 
 
Robert nagyon fiatal korában veszítette el az édesapját, egy tragikus baleset következtében. Az édesapja egy boltban dolgozott, az volt a dolga, hogy a bevételt szállította. De egy végzetes napon, egy rabló kifigyelte, lelőtte és megölte a fiatal apát és sikeresen elmenekült. A rablógyilkos soha nem került bíróság elé. 
 
Robert ükapa mondhatni egy zseni volt, rendkívül jól olvasott és nagy tisztelője volt Johann Sebastian Bachnak. Nagyon korán felismerte Nick zenei tehetségét. Nick a zongora mellett ült és az ükapja zongorázott neki. Az „Amazing Grace” volt az első dal, 
 
amit Nick megtanult tőle. 89 éves korában halt meg, de ha még ma is élne, tudom, hogy teljesen el lenne ámulva Nick sikerétől. 
 
Nick, és most már Aaron is, nem az elsők a családfában, akik fiatalon egy együtteshez csatlakoztak. Egy másik ükapának, Harrynek volt egy együttese, amikor tizenéves volt. Nagyon nyugodt volt, de a zenét és a dallamot szerette. Az egyik század eleji csodálójába, aki egy gyönyörű, fiatal nő volt, bele is szeretett. Hamarosan össze is házasodtak és a felesége hamarosan rávezette arra, hogy a zene, habár vicces és örömet okoz, de attól még nem kerül kenyér az asztalra. Noha Harry majdnem minden hangszeren tudott játszani, egyetértett azzal, hogy jobb lesz, ha keres egy jövedelmezőbb foglalkozást. Ígéretéhez híven soha többet nem vett a kezébe egyetlenegy furulyát vagy hegedűt sem. Szerencsére, Nicknek mást rendelt a sors. Azzal keresi a pénzt, amit igazán szeret. És az egész család reméli, hogy nem fog beleszeretni egy olyan lányba, aki nem támogatja a karrierjében. Nem szeretnénk látni, amint nyugdíjba teszi a mikrofont vagy a dobfelszerelést! 
 
Nick egyik őse a legjobb hegedűművészek között volt, Albert Spauldingnak hívták. Thomas Edison felfigyelt Albert egyik fellépésére. Nyilvánvalóan egy lámpaégő kialudt Edison fejében, amikor meghallotta Albert játékát. Azt gondolta, hogy Albert játéka a legtisztább hangzású és, hogy a kísérleteihez még hasznos lehet, a hangfelvételeknél. Az is volt. Albert zenei versenyeket nyert fiatal korában, ami bonyodalmakhoz vezetett. Túl fiatalt volt e ahhoz, hogy elnyerje a díjat? Mint Mozart, ő is egy gyermek-virtuóz volt. Ilyen ősökkel, nem csoda, hogy egy nap Nick zenei tehetsége is kiderült. 
 
Néhány családnak ahhoz is elég gyermeke van, hogy egy kosárcsapatot alakítsanak belőlük. Nick egy ősének, Danielnek, tíz gyermeke volt, akik mindannyian hegedűn játszottak, egy egész vonós zenekar kijöhetett volna belőlük. 
 
Tin Pan Alley dalszerzőként híresült el. Nicknek volt egy őse, aki arra törekedett, hogy ugyanezt elérje. Egy nagynéni, Anna, vers és dalszövegíróként tudta volna elképzelni magát. Egyszer Anna kapott egy olyan lehetőséget, hogy találkozhat Bing Crosbyval. Anna ezt arra használta fel ezt a szerencsés véletlent, hogy meghallgatassa vele az egyik dalát. A címe „The White Hills of New Hampshire” volt. Soha nem hallottad? Mert mi Bing dalaként ismerjük, ezzel a címmel „White Christmas”, és az, hogy soha nem halljuk, amint a „The White Hills of New Hampshire” énekli, azt jelenti, hogy az ajánlása nem sikerült olyan jól, mint azt remélte. (Gondolom tudjátok mit mondanak. Nem a dal minősége miatt volt, Anna egyszerűen csak nem a legmegfelelőbb énekeshez fordult.) 
 
Nick a napokban kapott egy filmszerepet New Yorkban. Nem ez volt az első forgatókönyv, amit letettek az asztalára vagy a kezébe nyomtak. Nicknek már voltak különböző filmekben szerepei. Elég éleslátásúnak kell lennes ahhoz, hogy lásd az Ollókezű Edwardban. Az egyik jelenetben az gyepen csúszkál és csúszdázik, csak egy pillanat, tudnod kell kit keresel, különben le késed! Nicknek volt egy komolyabb szerepe is egy HBO filmben a „The Judgement”- ben. 
 
Douglas nagypapa mindig is szerette a színdarabokat és egész életében egy közösségi színházban színészkedett. Shakespeare nagy rajongója volt. A Gilbert és Sullivan Mikádó-ja meghallgatásán találkozott a jövendőbeli feleségével, az én édesanyámmal, Helennel, aki szintén egy szerepet szeretett volna megkapni ebben a darabban. Összeházasodtak, egymás vezetői lettek. Douglas egy drámaírónak képzelte magát. Keményen dolgozott, ha csak félállásban is, azon, hogy elkészítsen egy forgatókönyvet Shakespeare végső napjairól. Az énekesek egyházi énekeket énekelnek a templomi karzaton a kórusban vasárnap reggelenként… az énekesek esténként összegyűlnek a zongora körül… a hegedűművészek versenyt játszanak klasszikus bendzsón… a dalszövegírók kiválasztják a dalokat… a drámaírók és a színészek kopognak az úton. 
 
Ahogy lépkedtél Nick családfájának ágain, ezekkel minddel találkozhattál. Az egyenlőség fontos, Nick, az öccse és a húgai egy művészi környezetben lettek felnevelve. Ültek a zongora körül, rögtönzött koncerteket hallgatva vagy csatlakoztak egy-egy Carter családi ünnepen az összegyűlt kórushoz. A falaink úgy néznek ki, mint egy kiállítási terem falai az aktuális vázlataink, rajzaink, még az ujjlenyomat festményeink is ott vannak kiállítva. 
 
 
 
A PLYMOUTH ŐSÖK 
 
Amikor Nick először Európába utazott, azt mondta, hogy úgy érezte, mintha azért indulna, hogy meghódítsa a zene világát. Talán ő pont annak az ellenkezőjét érezte, mint amikor sok évvel ezelőtt az ő ősei az öreg földrészről. Nick családfájának aprólékos nyomai azokhoz az aranyt kutató betelepülőkhöz vezetnek vissza, akik Amerikába jöttek a Mayfloweren. Több, mint 45 rokoni kapcsolat, a Carter-ok, Spaulding-ok, Phillips-ek és a Crippen-ek között ami bizonyítva lett. Nyilvánvalóan Nick szíve is mindig vissza fog húzni a plymouth ősökhöz. 
 
A genealógia egy átfogó nyom a cikkcakkos családfában. A gondosan kidolgozott antik, családi faliszőnyegen, mint egy genealógiai térkép, jól ismert legendák, mint egy virtuális mező- művészek, törvények, politikusok, üzletemberek. Eli Whitney,a a gyapotmagtalanító feltalálója; Henry Wadsworth Longfellow, a legendás amerikai költő; J.P. Morgan a korai pénzember és milliomos; Oliver Wendell Holmes, a neves Legfelsőbb Bírósági szakértő; a milliomos Marjorie Post és a lánya, a színésznő Dina Merrill; George Bush, az Egyesült Államok negyvenegyedik elnöke – mindannyian keresztezik egymást a jelenlegi Spaulding Carterokkal. Ez csak néhány azokból akik összegyűlhetnének egy családi összejövetelen, amin törvényesen Nick Carter is jelen lehetne. Híres emberek már az ősei között is voltak. 
 
Nick ugyanabban a kórházban született, ahol Lucille Ball. Ez az érdekes hír elhalványodik ha összehasonlítjuk Nick igazi kapcsolatait a múltban a híres személyekkel. 
 
FOG E NICK – MINT ELVIS – CSATLAKOZNI A HADSEREGBE? 
 
Időről időre Nick érdeklődést mutat az iránt, hogy belépjen a katonaságba. Nagyon nehéz elképzelnem őt egyenruhában, de nem nehéz elképzelnem azt, hogy az alapkiképzéskor ő lenne legjobb fizikai erőben, és ez a BSB tánctanárának és koreográfusának, Fatimának lenne köszönhető. Hogy Nick elcserélné e az edzőcipőit katonai bakancsra? És mi lenne, ha az őrmester leborotváltatná Nick szőke haját? Nick e nélkül a gyönyörű, vastag, ragyogó haj nélkül? Különös dolgok már történtek rock bálványokkal, feltételezem. Ott volt Elvis, aki a gitárját puskára váltotta fel, körbehajózta Németországot, és turnét tartott a katonai vámosoknak, ami azért közel sem volt egy koncert turnéhoz képest. 
 
Ez a katonai képzelgés forgott Nick fejében sok ok miatt – nem utolsó sorban azért, mert sok katona volt az ősei között. Az egyik őse, Conrad Stuntz, egy porosz katona, gyakorlott volt a háborúskodásban, Amerikai partjaira jött harcolni, zsoldosként a forradalmár háborúba harcolni. Aztán átállt az angolok oldalára. A mesék a felgyújtott hajókról és elvesztett csatákról behomályosítják a történelmet. De az nem kétséges, hogy Conrad oldal váltása és a vita segítette George Washington tábornokot a sereg edzésében. 
 
A legendás Bunker Hill-i csatában, a Spauldingok képviselték magukat a szerencsétlen következményekkel együtt is. Tízből kilencen meghaltak harc közben, és az egyedüli túlélő megmenekült egy másik majdnem végzetes balesettől. A csatamezőn állt, Prescott tábornok mellett, a vezető magasan a lován ült. A parancs: „Addig ne lőjetek, amíg látjátok a szemeikben az ártatlanságot” úgy csengett, mintha az ellenség közeledne a dombokon túl. Spaulding egy robbanást hallott, meggondolatlanul, a parancs ellenére lőni kezdett. A tábornok leütötte a kardjával. Az ideges orvlövész a viszkető ujjával ki lett ütve. Azon a napon a sereg körülötte dühöngött. Úgy nézett ki, mint aki meghalt, a katonák átlépkedtek felette. Amikor magához tért, szomorúan fedezte fel, hogy az összes Spaulding közül, akik aznap harcoltak, ő az egyetlen, aki megmenekült. 
 
Nick nagyapja, Douglas, a genealógiai szakértő, még mindig dolgozik a családunk történelmén. Vannak még más történetei is a Charlemagne-ról és Alfred-ról. A meséi Nicket mindig ámulatba ejtik. 
 
Itt egy másik történet, a Carter család időseitől, ez sokkal vidámabb és sokkal fényesebb. A családi történet arról is szól, hogy egy nagybácsi beleszeretett Lucille Ball-ba. Az ő szeretem Lucy-t szenvedélye arra kényszeríttette őt, hogy kövesse Lucyt, bárhova is ment, még a világ végére is. Körülbelül erről szól ez a romantikus mese. Követte őt, egész New York-on keresztül. És hogy Lucy méltányolta e az ő rajongását? Nyilvánvalóan nem. A krónikák erről már nem szólnak, de azt hiszem ennek a Carter elődnek nem volt olyan mosolya és megszállottsága, mint Nicknek. Ms. Ball érthetően nem tudta, hogy ebből még egy dal fog íródni, aminek a címe: „I’ll never break your heart”. 
 
A családi történetek, mint amilyen ez is elárasztják a Nick családjának egyik felét, a nagypapája megígérte, hogy hamarosan elkezd dolgozni a család másik felének történetén is, Nick apai ágán. Csak a Jóisten tudja, hogy még mennyi történet vér arra, hogy elmondják és bekössék. 
 
A genealógia egy szenvedély. Soha nem tudhatod, mit találsz magadról és az őseidről. Halállal és hírnévvel tarkítva, anyag az életről és halálról, összetört szívek és összetört álmok, az összes lehetséges ábrázolás és az összes lehetséges személyiség lapul meg mindenki családfájában. Ha néhány ember elkezdené kutatni a múltját, fogadok, hogy végül valaki találna valamilyen múltbeli kapcsolatot a Carter családdal, még talán a Mayflower időszakából. 
 
Néha azon tűnődök, honnan származik Nick személyisége és tehetsége. Kitől kapta a hitelt arra, hogy így nézzen ki? Melyik ősben tükröződne vissza Nick lénye és stílusa? 
 
A múlt még tartogat egy kulcsot ahhoz, hogy kitaláljuk Nick mit fog a jövőben csinálni. Végülis még csak tizennyolc éves. Hogy be fog e állni a hadseregbe? Talán abba hagyja a táncolást és az éneklést, talán még a dalírást is? Nick most dolgozik egy kaland képregény könyvön, a tehetségét a művészetben ötvözi az érdeklődésével a videojátékok iránt. Hogy lesz a valaha egy kiállítás, ami bemutatja Nick Carter rajzait? 
 
Nicknek tehetsége van, amit fejleszt és használ. Kétségtelenül, ahogy az örökléstana ígérte, nagy mennyiségű egyéb tehetsége van még, ami arra vár, hogy fejlessze és kikerüljenek belőle a reflektorfénybe. 
 
Amikor Nick 18 éves lett, 1998 januárjában, éppen nem tartózkodott itthon velünk Floridában, hogy együtt ünnepeljük a születésnapját. A húgainak, az öccsének az édesapjának és nekem be kellett érnünk egy telefonhívással, hogy átadjuk a születésnapi jókívánságainkat a mi elfoglalt trubadúrunknak. A tv-ben láttam Nicket, az MTV-n, amint éppen egy gyertyákkal feldíszített tortát kapott ajándékba. 
 
Micsoda sorsfordulat! Hirtelen eszembe jutott Nick negyedik születésnapja. Az MTV-nek akkor is szerepe volt az ünneplésben. 1984-ben, megsütöttem a születésnapi tortát, Nick kedvencét. A tetején öt darab sokszínű gyertya izzott, négy azért, mert Nick négy éves volt és egy pedig a jó szerencsének. Bob lekapcsolta a lámpákat és én, nagy harsonaszó mellett bevittem a tortát a konyhából. Nick elfordult a tv-től, amin az – gondolhatod mi – az MTV ment, hogy elfújja a gyertyákat. Lehalkítottuk a hangot a tv-n és az egész Carter család a „Happy Birthday”-t énekelte. Ahogy az előadásunk befejeződött, elkezdtem felvágni a tortát és Nick újra visszavette a hangot a tv-n. Megőrült azért, hogy láthatja és hallhatja is, ezt az új szórakoztató dolgot, az MTV-t. 
 
Nick és a Backstreet Boys egy főtermékké vált az MTV-n az Egyesült Államokban, a múlt évben. A Backstreet Boys megnyerte az európai MTV díját, a People’s Choice Award-ot két egymás utáni évben, 1996-ban és 1997-ben. A tetőpont Nicknek, amit csak úgy hívhatunk, hogy kölcsönös-csodálat, az MTV-vel való kapcsolatában szeptember 10-én, az 1998-as Music Video Awards Show-n teljesedett be Los Angelesben. 
 
Nick és a többi fiú egy paródiában léptek fel, magukat és a videójukat parodizálták, amit Ben Stiller készített. A programban szerepelt a kétszeres díjra jelölt „Everybody (Backstreet’s Back)” is. Aztán Nick és a többiek szépen elsétáltak az áhított „Planetman” díjjal, a Legjobb videóklip kategóriában. 
 
Azon a napon a show fő rendezője, az MTV egy kamerát adott Nick és a fiúk kezébe. A feladatuk – rendezzenek egy rövid filmet magukról az MTV közönségének, arról, hogy mi történik a színfalak mögött, főként ezen az izgalmas díjátadó esten. Aztán majd egy MTV beszámolóként fog megjelenni. 
 
Nick azt akarta, hogy a tv nézők és a rajongók a Backstreet Boys szemével lássák az életet. Bekapcsolta a kamerát, amikor besétált a sajtótájékoztatóra, kezében a díjjal. Amit láttál akkor, vakuk vakító, villogó robbanása volt ami Nickre és a többiekre irányult. Egy drámai, élő, vaku show volt, amilyet csak el tudsz képzelni. Egy rock-sztár nem kaphatott volna nagyobb, frenetikusabb, vagy izgalmasabb fogadtatást ennél!